Kellemes, hűvös szél fújt be a tanterem nyitott ablakán át. Amber az egyik padnál ült és ujjongott örömében.
-Juhé, átmentem!-Sikerült?! Örülök...-szólt Brenda a tőle megszokott szerény hangon.
-Hú, idengen nyelv felsőfokún, maximális eredménnyel!
-Ezigen! Tudtam hogy menni fog! -bólogatott egyetértően Molly.
-Hát most komolyan mit vártatok? Hisz ebből profi vagyok.
-Van érzéked hozzá.
-Az már biztos.
Amber néha hajlamos volt kissé beképzeltnek lenni a barátnői társaságában, de mások előtt nagyon zárkózott és szégynellős volt. Nagyon nehezen engedte közel magához az embereket, ő maga igazán nem is szeretett barátkozni. A gimmnázium előtt lányokkal nem is barátkozott, jobban érezte magát a fiúk társaságában.
Velük felszabadultabb lehetett, a lányokkal sosem jött ki túl jól. De mégis leginkább egyedül szerett lenni a saját kis világában, ahova senkit nem engedett be.
-És a felvételi?-forult hozzá kérdően Molly.
-Áh, az még ráér. Most inkább élvezzük a sikerünket és menjünk el fagyizni!-mondta Amber majd felállt az asztaltól és elindult az ajtó felé.
A teremben már csak ők hárman voltak, sötét volt és a függyönyök is el voltak húzva. Amber hirtelen úgy érezte mintha égne a szeme, a fájdalomtól felsikoltott.
-Áááááhh!
-Amber, jól vagy?-kiáltott fel Molly.
-A szemem, nagyon fáj... Áááh!- a lány levette a szemüvegét és az arcához kapott.
Barna szemeiben fénylő, aranyszínű jelek kezdtek kirajzolódni. Mintha fogaskerekek lettek volna melyek egyre erősebben ragyogtak.
Az égető fájdalom olyan hirtelen tűnt el ahogy jött, Amber a kezére pillantva látta hogy az fénylő porként áramlott felfelé majd tűnt el ugyanígy az egész teste. Brenda és Molly szintén kezdett eltűnni.
-Mi ez, mi történik?-Kiáltott Amber, majd végleg eltűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése