Az első márciusi bejegyzés

Rég nem írtam új bejegyzést... -szégyen- Az elmúlt hónapban az internet meg a gép is sokat ,,szemétkedett" velem, de ami éppen eszembe jutott azt feljegyeztem a telefonomba :D
Itt az egyik aminek nekikezdtem:

Lidérc

Egy hétvégén anyámmal és a nagymamámmal a szomszéd nagyvárosban voltunk egy pár dolot elintézni és mellette még bevásárló-körutat is tartottunk. Épp egy aluljáróban mentünk amikor megláttam egy fánkos standot, telis-tele ízletes fánkokkal. Az édes illat csak úgy hívogatott, és persze ez az egyik legnagyobb gyengém.
Naggattam anyámat hogy vegyen nekem egyet, de szokásához híven -általában arra hivatkozott hogy nincs pénze ilyen egészségtelen dolgokra- elutasította kérésem. Aztán, csak úgy a semmiből valami fura alak tűnt fel.
Egy kb. két méter magas, fekete hajú, smaragdzöld szemű férfi volt aki egy fura öltönyt viselt ami felemás színekben pompázott és egy elegáns vászonnadrágot. A legfurcsább benne az arckifejezése volt. Az a széles, szinte már gúnyos, sőt, eszelős mosoly.
Teljesen kirázott tőle a hideg, ugyanakkor volt benne valami vonzó, valami természetfeletti.
Biztosan feltűnt neki hogy élénken érdeklődöm a pulton lévő fánkok iránt, mert megszólított.
-Szia kislány. Tetszenek a fánkjaim?
A hangja olyan volt mint valami őrült bohócé, de annál sokkal lágyabb.
-Hát én-én csak...
-Ugyan, ne félj. Nem harapok!
A fura kinézetű alak levett a pultról néhány fánkot és egy papírdobozban odanyújtotta nekem.
-Egy kis ingyen kóstoló. Nyugodtan vedd csak el.
Az anyám épp mondani készült valamit, amikor mintha teljesen ledermedt volna. Körülnéztem és láttam hogy senki és semmi sem mozdul. Mintha meállt volna az idő.
-Pontosan úgy van ahogy gondolod, kislány! -Hirtelen a férfi ott állt mögöttem.
-Megállítottam az időt!
-Micsoda? Ho-hogyan? Ki vagy mi vagy te?
-Csak egy jótét lélek, akiek van számodra egy ajánlata.
Ijedtségem dacára elfogott a kíváncsisá, így hát megkérdeztem.
-Miféle ajánlat?
A férfi kissé közelebb hajolt hozzám és a fülembe súgta.
-Ismerem minden vágyad és álmodat, én bármejiket valóra válthatom neked. Cserébe csak egy kis apróságot kérek. -Egy pillanatra abbahagyta és még közelebb hajolt.
-A lelkedet!
Ezen mondat hallatán kicsit megrémültem, majd feléfordultam.
-A lelkemet?! Mire kell az neked, csak nem fel akarod falni?
-Minek nézel te engem, nem vagyok holmi démon. Csak részben!
Előbbi kijelentésemtől mintha megsértődött volna.
-Akkor mi vagy?
-Lidérc, kedvesem! Méghozzá az egyik leghatalmasabb.
-Máris jobban érzem magam. -Persze az arckifejezésemből egyértelműen látszott hogy ez nem nyugtatott meg. A lidérc képére viszont visszatért az-az eszelős vigyor.
-Nos, elfogadod az ajánlatomat?
Egy pillanatra elgondolkoztam, majd válaszoltam a kérdésére.
-Igen, elfogadom!
-Akkor rendben! Később találkozunk drágaságom.
Zöld füstfelhő és ördöi kacaj kíséretében eltűnt és én arra eszméltem hoy a doboznyi potyafánkommal a kezemben állok anyám mellett aki egy fiatal fiúval beszélget. Ő volt azt, de most egészen más ruhában. Teljesen más hangsújban is beszélt, akár egy illedelmes kisfiú, angyali mosollyal. Úgylátszik nagyon jól tudja megjátszani magát.
Elköszöntünk, majd elindultunk hazafelé a vonattal. Én egész úton csöndben voltam és csak szorongattam a papírdobozt, mivel még mindíg nem fogtam fel igazán hogy mi is történt.


------------
Nos hát ez az egyik történet kezdemény. :D A többit is felrakom ha lesz időm és ezt majd próbálom folytatni. >w<
Addig is további kellemes blogozást! ;)
(A helyesírási hibákért pedig elnézést kérek, ha vannak!!!)

Clockheart II.

A Sátáni laboratórium

Amikor Amber felébredt teljesen máshol találta magát, egy folyó és egy magas szikla között az úton feküdt. Mindent hó borított. Feltűnt neki hogy barátai sehol sincsenek.
-Amber! -kiáltotta egy vékony hang a távolból. A lány felállt és akkor vette észre hogy barátai egy kis faház ajtajából integetnek neki.
-Amber csakhogy megvagy, gyere nézd mit találtunk!
Amber odasietett hozzájuk és megszemlélte a furcsa építményt. Az ajtón át fény szűrődött be és mivel odakint hideg volt, a lányok úgy gondolták ennél jobb hely most nincs. Belül is olyan kísérteties volt mint kívülről.
A falakról fura szerszámok lógtak. Fűrészek, kések, ollók, szikék és még csupa olyan eszköz amiről a lányoknak fogalmuk sem volt hogy mi lehet. Kis helyiség volt elöl egy ablakkal és hátul egy másik ajtóval. A bejárati ajtóval szemben egy kis kandallóban lobogott a tűz amely pislákoló sárga fénnyel töltötte meg a szobát. Amber nagyon kíváncsi volt mi van a másik ajtó mögött.
-Bemegyek oda, ti maradjatok itt. -utasította Mollyt és Brendát.
-Rendben, de siess vissza. -aggodalmaskodott Molly.
Amber kinyitotta az ajtót és egy folyósóra lépett amely hosszú volt és sötét, de a végéből szűrődött ki némi fény. Elindult a fény irányába végig a kísérteties folyosón.
 Amikor a végére ért olyan szörnyű látvány tárult a szeme elé amit még álmaiban sem mert elképzelni. Egy fehér köpenyes alak állt szemben egy kábé átlagos magasságú férfival aki szürke ruhát viselt. Az alak egyszerűen letépte a férfi arcát a helyéről.
Amber arcára rádermedt a félelem, mozdulni sem tudott. A sötét alak megfordult és egy lámpa erős fénye megvilágította az arcát.
Vállig érő, fekete haja volt és szinte sugárzó smaragdzöld szeme. A tekintete akár maga a halál, rideg és érzelemmentes. Ettől eltekintve magas, jóképű fiatalembernek látszott. A lány még mindíg dermedten állt a fal mellett és csak bámulta a férfit.
Amber feleszmélt, még éppen időben mert a férfi észrevette és lassú léptekkel elindult felé. Amber futni kezdett, végig a hosszú folyosón ahonnan számtalan ajtó nyílt kissebb helyiségekbe. Minden irányból hangos síkoltások és mély sóhajok hallatszottak.
 Amber egyre kétségbeesettebben próbált menekülni, de a férfi még mindíg követte. Végigfutott a folyosón és visszaért ahhoz az ajtóhoz amin keresztül bejött. Végre kiért a házból és a barátait is megtalálta, de még nem érezte magát biztonságban.
Tudta hogy követni fogják.
-Amber! Amber szólalj meg, mi történt odabent?-Kérdezte Brenda, látva a lány rémült arcát.
Amber nem válaszolt csak remegett és bámulta a faház ajtaját ami hamarosan ki is nyílt.
Két férfi lépett ki az ajtón, az egyik Amber üldözője volt a másiknak pedig maszk takarta az arcát. Mindketten hosszú, fehér orvosi köpenyt viseltek.
Amber kizökkent a rémületből és karon fogta barátnőit. Már tudta hogy itt a vég, beletörődött és már lepergett előtte egész élete. Becsukta a szemét, hogy ne lássa mikor végeznek velük.
De végül nem törént semmi, Amber felnyitotta a szemét és nagy meglepetésére, újra a tanteremben voltak.

Clockheart I.

Kellemes, hűvös szél fújt be a tanterem nyitott ablakán át. Amber az egyik padnál ült és ujjongott örömében.

-Juhé, átmentem!
-Sikerült?! Örülök...-szólt Brenda a tőle megszokott szerény hangon.
-Hú, idengen nyelv felsőfokún, maximális eredménnyel!
-Ezigen! Tudtam hogy menni fog! -bólogatott egyetértően Molly.
-Hát most komolyan mit vártatok? Hisz ebből profi vagyok.
-Van érzéked hozzá.
-Az már biztos.
Amber néha hajlamos volt kissé beképzeltnek lenni a barátnői társaságában, de mások előtt nagyon zárkózott és szégynellős volt. Nagyon nehezen engedte közel magához az embereket, ő maga igazán nem is szeretett barátkozni. A gimmnázium előtt lányokkal nem is barátkozott, jobban érezte magát a fiúk társaságában.
 Velük felszabadultabb lehetett, a lányokkal sosem jött ki túl jól. De mégis leginkább egyedül szerett lenni a saját kis világában, ahova senkit nem engedett be.
-És a felvételi?-forult hozzá kérdően Molly.
-Áh, az még ráér. Most inkább élvezzük a sikerünket és menjünk el fagyizni!-mondta Amber majd felállt az asztaltól és elindult az ajtó felé.
A teremben már csak ők hárman voltak, sötét volt és a függyönyök is el voltak húzva. Amber hirtelen úgy érezte mintha égne a szeme, a fájdalomtól felsikoltott.
-Áááááhh!
-Amber, jól vagy?-kiáltott fel Molly.
-A szemem, nagyon fáj... Áááh!- a lány levette a szemüvegét és az arcához kapott.
Barna szemeiben fénylő, aranyszínű jelek kezdtek kirajzolódni. Mintha fogaskerekek lettek volna melyek egyre erősebben ragyogtak.
Az égető fájdalom olyan hirtelen tűnt el ahogy jött, Amber a kezére pillantva látta hogy az fénylő porként áramlott felfelé majd tűnt el ugyanígy az egész teste. Brenda és Molly szintén kezdett eltűnni.
-Mi ez, mi történik?-Kiáltott Amber, majd végleg eltűnt.

ClockHeart bevezető

ClockHeart

Az emberek szíve úgy jár akár az óra, mindíg csak előre. Azt hiszik uralják a sorsukat, pedig ez nem így van.

Ediggi életem során abban a hitben éltem hogy teljesen átlagos vagyok, pedig majdnem mindent utáltam ami átlagos.

Eléggé antiszociális voltam, kevés barátom volt azok sem voltak „átlagosak“.

Egyre jobban arra törekedtem hogy eltérjek az összes többi embertől, hogy más legyek. Elősször csak a viselkedésemben majd az öltözködésben is.

Egy biztos volt: nem akarok normális lenni!

A családom sem volt százas, két kutya, négy teknős, két autista öccs és a szüleim még nem váltak el (remélhetőleg nem is fognak).

De a legnagyobb változás az életemben az érettségi után jött, ez volt az ami végleg megpecsételte a sorsomat.

Remélem tetszeni fog... !!!SPOILER ALERT!!! Remélhetőleg a címből kissé kivehető hogy időutazós történetről lessz szó. :3 Egy Amber Smith nevű lány élete fenekestül felfordul mivel megtudja hogy képes utazni az időben. Első "útján" találkozik majd két fiúval... >w< ...akik egész mély benyomást tesznek rá ( na nemám -úgy- nemkell csúnyákra gondolni ).
Szóval mégegyszer nagyon remélem hogy elnyeri majd a kedves olvasó tetszését! :)

[ Eléggé rövid lett ez a bevezető nade kérem, hiszen még kezdő vagyok :)) ]